Az Alvás

Regeneráló hormonok

Amíg ébren vagyunk, a test oxigént és táplálékot éget el, hogy számtalan fizikai és szellemi tevékenységhez biztosítson energiát. Ez a „katabolikus” állapot, amelyben több energiát fogyasztunk, mint amennyit tartalékolunk, elhasználva a test erőforrásait. A stimuláló hormonok – elsősorban az adrenalin és a természetes kortikoszteroidok – hatása érvényesül a leginkább. Alvás közben viszont „anabolikus” állapotba kerülünk, amelyben az energiaraktározás, az egészség regenerálása és a növekedési folyamat kerül előtérbe. Alvás közben a test minden szövete – a bőrsejtektől az agysejtekig – gyorsabban regenerálódik, mint ébrenlétünk során bármikor. 
A legújabb kutatások igazat adnak a hagyományos nézeteknek abban, hogy ha fertőző betegségek idején többet alszunk, ez segít leküzdeni a fertőzést, sőt a gyógyulást is gyorsítja. Gyakorlatilag minden fertőző betegség velejárója a túlzott aluszékonyság, ami annak köszönhető, hogy az immunrendszer a fertőzésre reagálva fokozott mértékben termel bizonyos fehérjéket, amelyek a test ellenállását erősítik.

Alvás és lélek

Megfigyelések alapján arra a következtetésre jutottak egyes pszichológusok, hogy alvás közben oldjuk meg elfojtott lelki problémáinkat. Azonban ezen kívül még ekkor értékeljük eltelt napunkat, avagy a jövőre vonatkozó terveinket. Az álmok nem az életben felbukkanó problémák leküzdését vállalják át, hanem lehetőséget adnak a teljesebb megértésre és a problémák megoldására. Az álmokra való odafigyelés is egyfajta tudatosságot jelent. Már azzal, hogy az álmodó végiggondolja, megfigyeli és értelmezi álmait, magát a problémát is mélyebben tudja megvizsgálni. Az álmok analógiáinak felállítása rendkívül egyedi, mégis mutat teljes és általános megoldást is. A képek, szavak, érzések jelentései olyan mintázatokba rendeződnek, ami a probléma képszerű megértését adja. 
A pszichoszomatikus (pszichés eredetű testi) betegségek sokak szerint számos rendellenességet megmagyaráznak, például a magas vérnyomás, a fejfájás, gyomorbántalmak. S az alvás ugyanígy az elfojtott érzelmek feldolgozását is megkönnyíti.

                     


    Alvás és energia

A keleti orvosi tradíciók, például a kínai orvoslás és az indiai ájur-védikus gyógyítás szerint az ember energiából áll, és úgy van megalkotva, hogy harmóniában éljen a földi és az egyetemes energiával. Ily módon a természet ciklusai, valamint a fény és a sötétség vesznek körül bennünket. E hagyományok szerint éjszaka pihenünk a természet többi alkotóelemével együtt és ekkor van a regenerálódási időszak is. Ez alól nagymértékben kivételt képeznek a sötétség ragadozói, amelyek az éjszakát használják aktív időszaknak, a nappalt pedig a pihenés, feldolgozás idejének, de ugyanúgy tartják a ciklikus váltakozást, mint a fordított életmódot használók, épp ezért a harmónia itt is teljes.

A kínai szemléletmód

A hagyományos kínai filozófia úgy láttatja az embert, mint ég és föld között élő lényt. Az ég és a föld energiái keverednek bennünk, hogy erőt adjanak az élethez. A jó egészség érdekében a bennünk lévő égi és földi egyensúlynak harmóniában kell lennie. E harmónia fogalmát a jin és jang szimbólumokkal ábrázolják, hogy jól látsszon, miként oszlik két ellentétes, mégis egymást kiegészítő erőre a Világegyetemben mindenütt jelenlévő energia (csi). A jin a feminin, sötét, hűvös és szilárd vonások képviselője. A jang a maszkulin, világos, meleg és képlékeny. Akikben a jang vonások vannak túlsúlyban, keveset alszanak, míg pedig a jin típushoz tartozók bágyadtak és álmosak. 
A jin és a jang energiák vezérlik azt a három kincset is, ami a kínaiak szerint az embert alkotja: az energiát (csi), a szellemet (sen) és az esszenciát (jing). Az energia az az erő, amely mozgat, melegít és védelmez; nélküle megszűnne az élet. A sen a tudásért és a szellemi képességekért, a jing pedig a növekedésért, a fejlődésért és a szaporodásért felelős.

Az ájur-védikus orvoslás

A hagyományos indiai ájur-védikus gyógyítás állítólag legalább 5000 éves. Tanítása szerint a test nem elszigetelt entitás, hanem veleszületett intelligenciával rendelkező vibráló energiaköteg, amely a természetet alkotó szüntelen energiaáramlás része. A természetbenminden három éltető energiából, dosából áll. Ezek neve: váta, pitta és kapha. 
A váta típus sovány, ingerlékeny, könnyen elfárad, éberen alszik, sokszor felébred. Alvási szokásai rendszertelenek, álmatlanságra hajlamos. 
A pitta típus közepes testalkatú, stresszhatásra dühbe gurul, ingerlékennyé válik, éjjel gyakran ébred arra, hogy melege van, szomjas, reggel azonban friss, kipihent. 
A kapha típus erős testalkatú, nyugodt, szeretetteljes, lassú mozgású. Szeret aludni, mélyen és sokat alszik, reggel nehezen ébred. 
Minden dosának megvannak a maga tulajdonságai, és igaz ugyan, hogy e három együttesének vagyunk a keverékei, a testi és lelki alkatot mégis egy vagy két dosa túlsúlya határozza meg. 
A természet ciklusokban és ritmusokban működik, s testünk ezeket követi. Az ájur-véda szerint akkor alszunk jól, ha összhangban maradunk a természet alapvető energiáival: amennyiben a dosák egyensúlyban vannak, egészségesek vagyunk és jól alszunk, de ha például helytelenül táplálkozunk, feszültté és idegessé válhatunk, ezáltal a dosák egyensúlya felborul.

Az álmok jelentősége

A krónikákban számtalan utalás olvasható arról, milyen fontos volt az alvás és az álom az ókori kultúrákban. Ezek közül jó néhány olyan időszaknak tekintette az alvást, amelyben a lélek elhagyja a testet, hogy a szellemekkel és istenekkel kommunikáljon, vagy olyan időszaknak, amelyben a testet látogatják meg a szellemek, istenek, démonok. A korai kereszténység szerint Isten az álmokon keresztül nyilvánította ki akaratát. Rengeteg bibliai feljegyzés tanúskodik arról, hogyan mentette meg, vezette a hit ösvényére, vagy gyógyította meg az embert az álmok hangján megszólaló isten. Nem csak a hívők életében játszott kiemelkedő szerepet az álomfejtés, hanem uralkodók és főurak vagy egyszerű emberek döntéseiden is, így a fontosabbnak érzett álmokat gyakran elmesélték környezetüknek. A későbbiekben a protestáns reformerek már azt állították, hogy az álmok egyetlen erénye és jelentősége a bűnök bemutatása.

Az álmokat nem csak egyedül vallási jelentőségük miatt becsülték oly sokra: jó néhány ókori társadalom és kultúra az egészség és jó közérzet miatt tartotta fontosnak őket. Az ókori görögök például Hüpnosznak, az alvás istenének emeltek szentélyeket, s ezek közül igen sok gyógyítóközponttá vált. A legenda szerint Hüpnosz elaltatta a szentélyt fölkereső betegeket, majd álmukban meglátogatta őket Aszklépiosz, a gyógyítás istene, aki tanácsokat vagy gyógynövényeket adott az álmodó betegeknek, sőt az is előfordult, hogy rögtön meg is gyógyította őket. Ezután a hálás gyógyultak virág, gyümölcs, hús és kétféle kenyér áldozatát mutatták be, vagyonuktól függően. Ezenkívül még terményekkel és használati tárgyakkal támogatták a szentélyben élő papokat. Akkor is mutattak be áldozatokat, ha otthonuk ágyán érte őket az álom, s betegségükre gyógymódot, problémájukra megoldást adott felébredésük után. 
Platón görög filozófus szerint az álmoknak pszichológiai jelentősége lehet. Hippokratész, az orvostudomány atyja, Arisztotelész, a filozófus, valamint Galénosz, a híres fizikus egyaránt úgy vélte, hogy az álmok a test állapotát tükrözik, s ezért alkalmasak a betegségek diagnosztizálására és kezelésére.

Amerika őslakói úgy gondolták, alig van különbség álom és ébrenlét között, míg az ausztrál bennszülöttek szerint a Világegyetem álmokból jött létre. Mindkét kultúra hitt benne, hogy az álmokat el kell mesélni, és el kell játszani, mert így érzelmi és alkotói energia szabadul fel. Ha ez nem sikerül, az eredmény diszharmónia és elégedetlenség az élettel. Az álmokat valóban létfontosságúnak tartották ahhoz, hogy az élet minden területén sikereket érjenek el, és a sámánok (gyógyító varázslók) az álmokon keresztül jutottak ahhoz a tudáshoz, amit a törzs javára fordítottak. A sámánok révülete is egyfajta álom volt, de ez már egy magasabb fokú, tudatos álom, amit talán a keleti kultúrákban honos meditáció közelit meg a legjobban. Eléréséhez olyan hallucinogén növényi és ásványi anyagok elegyét használták, amelyek segítettek eljutni a sámánnak a megfelelő tudatállapot szintjére. A szertartások fontos összetevője volt a tűz és a füst, valamint a különböző méretű és formájú dobok, csörgők. Ezeknek a révületeknek célja az volt, hogy a gyógynövényekkel nem gyógyítható betegségekhez tanácsot és gyógymódot kérjenek a természettől és az ősöktől, valamint a fontos kérdésekben való döntéseknél is a sámánok tanácsát kérték ki. A sámánokat bárki felkérhette a segítségre, hisz mindenkinek nyújtottak tudásuktól mérten megoldást, s ezt a kérdezők ajándékokkal hálálták meg. Az álmodók egy természetfeletti lényt, az álomkalauzt is segítségül hívták, hogy az vezesse át őket az álomvilágon. 
Más kultúrákban a közhiedelem szerint az alvás az az időszak, amikor a lélek vagy szellem kiszabadul a test, az idő és a tér fogságából, s így az álmodó olyan, az életét gazdagító dolgokat tehet, láthat és érezhet, amilyenekre éber állapotban nem, vagy csak nehezen kerülhetne sor. A tudatos gondolkodás és a fizikai aktivitás, alvásra jellemző szüneteltetése állítólag gyakran megnyitja a testet és a lelket az univerzális energiák vagy az isteni jelenések előtt. 
Az alvás és az álmok spirituális jelentőségébe vetett hit valójában soha nem szűnt meg. Ezek az elképzelések és hitek megfigyeléseken alapulnak, amelyek egy magasabb szintre emelték a velük kapcsolatban való vélekedéseket és nézeteket; ezek a megfigyelések nagyjából megegyeznek a mai világ tudományos vizsgálatainak, csak másabb időben és fejlődési szinten vannak. Számos régi elképzelésnek van mai megfelelője: például a modern pszichológia némelyik ágában az amerikai őslakók álomkalauza az „én” valamely még ismeretlen megjelenése lehetne, az álmok elmesélése és eljátszása pedig a pszichodráma előfutára.

Azok közül, akik úgy vélik, álmaik gazdag érzelmi, lelki-szellemi jelentést hordoznak, sokan fordulnak az ősi hagyományok felé, mert meg akarják érteni, hogyan dolgozhatják fel álmaikat. Az álmokra való odafigyelés már olyan tudatosságot indít el, ami a problémák felé való fordulást segíti elő, és az ébrenlét állapotára átérve már a világban velünk történő dolgok, jelenségek, életpillanatok értelmezése is előtérbe kerül. Ez nem csak plusz „agytornát” eredményez, hanem helyesebb döntési képességet, nagyobb átláthatóságot a mindennapokban és a közelgő nehézségének megértését. Így ez a fejlesztett tudatosság már azelőtt semlegesítheti, megoldhatja a problémát mielőtt annak még romboló hatása lenne az egyén életére.

Az alvás szakaszai 

Az agyhullámok vizsgálatának bevezetése előtt alig tudtunk valamit az alvás szakaszairól. Az elektroencefalográfot (EEG) azért fejlesztették ki, hogy leírja az agyműködést. Alkalmazása egyéb vizsgálati módszerekkel együtt lehetővé tette, hogy az alváskutató laboratóriumokban dolgozó tudósok meghatározzák a különböző alvástípusokat vagy –szakaszokat, megfigyeljék az egyes szakaszok ciklusait, s minden egyes szakaszban összekapcsolják az agyműködést a többi élettani változással. 
Tudjuk, hogy az alvás szakaszai nem egyformák. ’Normális’ alvásciklusunk során egyes periódusokban csak szunyókálva, éberen alszunk, majd olyan mély álomba merülünk, hogy alig lehet bennünket felébreszteni, és bizonyos időt az ún. „álmodó alvással” is eltöltünk. Az alvás szakaszai sokféleképpen osztályozhatók. 
A leghasznosabb a gyors szemmozgásos alvás (REM = rapid eye movements) és a nem gyors szemmozgásos alvás (NREM) megkülönböztetése. Éjszakánként ez a két alvástípus váltakozik az ultradián ritmus irányításával.

Az alvásszakaszok fiziológiai és mentális jellemzői:

Az NREM-alvás 

Az NREM- vagy hagyományos alvás az az időszak, amikor a test és az agy pontosan úgy viselkedik, ahogyan alvás közben elvárjuk tőle: a legtöbb izom elernyed, a szervezet pihen, és az ébrenléttel összefüggő (béta-) agyhullámok eltűnnek, hogy az inaktivitás egyre lassúbb, mély (delta-) hullámai lépjenek a helyükbe. 
Az NREM-alvás fiatal felnőtteknél átlagosan a teljes alvásidő kb. 70%-át teszi ki, és négy szakaszra osztható. Az első és a második szakaszt éber alvásnak is nevezik, a harmadikat és a negyediket pedig mély vagy lassú hullámú alvásnak. 
Az első időszakban, ami valójában félig öntudatlan állapot, úgy érezzük, elálmosodtunk,és mintha úsznánk vagy lebegnénk. Az is előfordulhat, hogy hypnagog –álomszerű- élményeink vannak: zuhanunk, hangokat hallunk, felvillanó képeket látunk. Az éjszaka elején az első alvásszakasz 1-10 percig tart, és a teljes alvásidőnek mindössze a 5%-át teszi ki. 
A második szakasz a valódi alvás első fázisa, és a teljes alvásidő 50%-át teszi ki. Egészséges fiatal felnőtt általában a lefekvéstől számított 20 percen belül jut el a harmadik alvásszakaszba, vagyis a mély alvás első fázisába, és a teljes alvásidőnek csak 7%-át tölti ebben a szakaszban. A negyedik szakasz az alvás legmélyebb szintje, az, amelyben tudomásunk szerint a test a legjobban regenerálódik. A felnőttek zöme a teljes alvásidőnek kb. a 11%-át tölti ebben. 

A REM-alvás 

A REM-alvásról – amit először 1957-ben azonosított két amerikai alváskutató, Nathaniel Kleitman és William Dement – úgy vélik, különbözik a másik négy alvásszakasztól. „Paradox” alvásnak nevezték el, mert a megfigyelt fokozott agyműködés, valamint a gyors szemmozgás meglepő ellentétben áll a tényleges bénulás mértékét elérő izomelernyedéssel. A tudósok szerint ez a bénulás teszi lehetővé, hogy az elme fölfedezze a tudattalan birodalmát, miközben megakadályozza, hogy valóra váltsuk álmainkat, hiszen álmodhatunk erőszakról vagy gyilkosságról is, amit tudatosan soha nem követnénk el. 
A REM- alvás során több vér áramlik az agyba. Gyermekeknél ez elősegíti az agy növekedését, felnőtteknél pedig a regenerálódást. 
Egészséges fiatal felnőttek az elalvástól számított 90 percen belül érik el a REM-alvásszakaszt, ami kb. 90 percenként tér vissza az éjszaka folyamán. Ez a szakasz minden alkalommal valamivel hosszabb ideig tart, végül közvetlenül ébredés előtt kb. 30 percet töltünk REM-alvással. 

Nappali „alvásciklusok” 

1963-ban Nathaniel Kleitman amerikai alváskutató megállapította, hogy a 90 perces REM- és NREM-alvás „ultradián” ciklusai egész nap folytatódnak. Laboratóriumi kísérletek is igazolták, hogy valóban ez lehet a helyzet. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy nagyjából 90 percenként csökken az energia- és a figyelemösszpontosítás szintje, így ezekben az időszakokban könnyen el tudnánk aludni. Néhány szakértő szerint az álmatlanságban szenvedők azért nem tudnak elaludni, mert elkerülik az elálmosodásnak ezt az „ablakát”, s így meg kell várniuk a következőt.

forrás: raingarden.hu